Végre valaki, aki szép, szimpatikus, szinte tökéletes, ráadásul fiatal. És nőnemű!
Vetélytársakról van szó, a főhős-narrátor rajongásig szeretett John doktorának választottjairól, akik még ráadásul unokatestvérek is. Az egyikük Paulina de Bassompierre kisasszony szépen táguló, intellektuális pupillákkal: látszatra törékeny, szinte sápadt és fehér. Vele szemben a már megidézett Ginevra Fanshaw kisasszony viruló rózsákkal és életerővel. Mint kiderül - persze - az előbbi az igazi...
Egy vendégségben járunk, ahol gyakorlatilag színielőadás zajlik a jó doktorért, főhősünk, Lucy közvetít és bölcselkedik, a jó doktor pedig alaposan nyitva tartja a szemét.
Este a vacsorán Ginevra és Paulina, mindegyik a maga módján, különösen szép volt. Ginevra minden testi bájjal büszkélkedhetett, Paulina viszont finomabb szellemi vonzerővel ragyogott, ékesen szóló szeme sugarával, arckifejezése bájával, a váltakozó érzések és gondolatok tükrözésével. Ginevra mély bíborvörös ruhája pompásan emelte ki szőke hajfürtjeit, s nagyszerű összhangban állt rózsás üdeségével. Paulina öltözéke divatos és kitűnően szabott, anyaga könnyű és fehér volt. Kellemesen pihentették a szemet arcának törékeny vonásai, a lényéből sugárzó, lelkéből fakadó finomság, értelmes és gyengéd szeme, dúsan omló haja barnasága, mely sötétebb volt, mint angolszász unokatestvéréé, s ugyanúgy szemöldöke, szempillái is, ragyogó írisze, táguló pupillái. A természet mind e részletet hanyagul, elnagyoltan jelezte csak Fanshaw kisasszonynál, de Bassompierre kisasszonyra pedig rendkívül finom, határozott vonásokat húzott. (...) Őszintén szólva, olvasóm, nincs is rendkívüli szépség, sem tökéletes báj, sem igazi finomság, ha nem kíséri éppoly rendkívüli tökéletes és megbízható erő. Éppúgy kereshetnénk érett gyümölcsöt vagy akár virágot gyökértelen vagy kiaszott fán, mint vonzó tulajdonságokat gyönge és tunya természetű emberben. Rövid ideig a virágzónak tűnő szépség virulhat a gyengeség mellett is: de már a szelet nem állja, s elhervad a derűs napsütésben is (58-62. oldal)
