Hogy ne csak tájakat írjunk le, valami személyesebbet is szeretnék idézni. Talán azt is jól érzékelteti ez a részlet, hogy milyen tartózkodó és finom a szöveg minden borzalom ellenére is, amit helyenként ábrázol.
Több mint két hónap telt el azóta, hogy egy városi útjából nem tért haza este, hanem ott maradt Larissza Fjodorovnánál, otthon pedig azt mondta, hogy későn végzett a dolgaival, és a városban éjszakázott a fogadóban, Szamgyevjatovnál. Már régen tegeződött Antyipovával, Larának hívta, de az őt Zsivágónak. Becsapta Tonyát, mind komolyabbra forduló, mind megengedhetetlenebb dolgokat titkolt előtte. Ez hallatlan volt.Aztán persze minden másképp alakul...
Imádta Tonyát. A lelki békéje, a nyugalma mindennél drágább volt neki. Kényesebb volt rá, hogy megbecsüljék, mint az édesapja, mint ő maga. Megbántott büszkesége védelmében a tulajdon kezével tépte volna szét a merénylőt. S lám, most ő maga volt az.
Otthon, családi körben bujkáló gonosztevőnek érezte magát. Gyilkolta az otthoniak gyanútlansága, megszokott kedvessége. Az általános, élénk beszélgetés közepette egyszerre csak eszébe jutott a bűne, megdermedt, és már nem hallott, nem értett semmit maga körül.
Ha az asztalnál történt, torkán akadt a falat, letette a kanalat, félretolta a tányért. Könnyek fojtogatták.
- Mi lelt? - csodálkozott Tonya. - Biztosan valami rossz hírt kaptál a városban. Becsuktak valakit? Vagy agyonlőttek? Mondd meg! Ne félj tőle, hogy felizgat! Megkönnyebbülsz.
Vajon valakit fölébe helyezett Tonyának, úgy csalta meg? Nem, ő nem választott, nem hasonlított össze senkit senkivel. A "szabad szerelem" eszméi, az ilyen szavak, hogy "az érzelmek joga és igényei", távol álltak tőle. Közönségesnek találta az ilyen beszédeket és gondolatokat. Ő nem tépdeste a "gyönyör virágait", nem számította magát a félistenek és felsőbbrendű emberek közé, nem kívánt magának kiváltságokat és előnyöket. Majd összeroskadt a rossz lelkiismeret súlya alatt.
- Mi lesz ebből? - töprengett néha, s válaszra nem találva valami képtelenségben reménykedett, hogy történik valami váratlanul, és az majd mindent megold.
De nem történt. Elhatározta, hogy erővel elszakítja a csomót. Szilárd elhatározással ment haza. Bevall mindent Tonyának, kikönyörgi a bocsánatát, és soha többé nem találkozik Larával.
Igaz, hogy ez nem volt teljesen elrendezve. Most úgy érezte, nem tisztázódott eléggé, hogy szakít Larával, örökre, örökös örökre. Bejelentette neki ma délelőtt, hogy szeretne elmondani mindent Tonyának, s hogy ezután nem találkozhatnak, de most úgy rémlett neki, hogy túlságosan tompítva, nem elég határozottan mondta.
Larissza Fjodorovna nem akarta kínos jelenetekkel keseríteni őt. Látta, hogy amúgy is gyötrődik. Igyekezett minél nyugodtabban végighallgatni. A Kupec utcára néző oldalon, az előző lakók üres szobájábsan történt a kimagyarázkodás, amelyet Larissza Fjodorovna nem lakott. Lara nem érezte, nem vette észre, hogy úgy folynak végig a könnyek az arcán, mint a szemben lévő szobros ház kőszobrainak arcán az esővíz. Őszintén, nem színlelt nagylelkűségből halkan annyit mondott: "Tégy úgy, ahogy neked jobb. Énrám ne gondolj! Én mindennel megküzdök." Nem tudta, hogy sír, nem törülgette a könnyeit.
(...)
Hirtelen a legeslegegyszerűbb gondolat szállta meg Jurij Andrejevicset. Minek az a nagy sietség. Nem vonja vissza, amit megfogadott. Meglesz a leleplezés. De hol van az megírva, hogy ma kell megtörténnie? Tonyának még semmit se mondott. Még nem késő elhalasztani a vallomást. Addig még egyszer bemegy a városba. Befejezi Larával a beszélgetést, mely mély lesz és meghitt, és megváltja őket a szenvedésektől. Istenem, de jó! De csodálatos! Milyen furcsa, hogy előbb nem jutott eszébe.
Tébolyult öröm fogta el arra a lehetőségre, hogy láthatja még egyszer Larát. Hevesen feldobogott a szíve. Előre átélte az egészet.
(341-343. oldal)
