Ilyen szemtelenségekért például.

- No és beleegyezett? - kacagott fel a hadnagy.

- Igen. Két táska aranyhomokért.

- S mi lett az indiánvezérrel? - kérdezte mosolyogva Fandorin. Vonzó a mosolya, csak nagyon gyerekes, gondolta Clarissa. Nem, kedves Miss, verje ki a fejéből. Ahogy ezt Suffolkban mondják, finom a sütemény, de nem neked készült.

(130. oldal)

Ford.: Bagi Ibolya

Én nem tudom, mit mondanak Suffolkban, de majd kiesett a könyv a kezemből. Egyrészt mert annyira pimasz, úgy elbánik ez a mondat szegény Clarissával, a hervadó és csöppet sem volt soha izgalmas-nővel, hogy csak úgy nyekken... És nem ez az első eset a regény folyamán. (Elképesztő irónia lengi át az egész sztorit, amely regény sokak szerint nem is épp Akunyin legsikerültebbje.) Másrészt eszembe jutott a Fekete vipera egyik általunk (barátosnémmal) sokat emlegett jelenete, mikor I. Erzsébet, a szűz királynő kijelenti, hogy ő bizony szereti a péksüteményt, és a helyzet annyira nem kétértelmű, hogy már egyértelmű, mindez mindenféle testüktől elválasztott fejek, vérfürdő, kivégzések és nevezetesebb utolsó mondatok társaságában...