Mit is mondjak róla elsőre... Nagyon el lehet veszni a szövegben, olvastatja, valósággal zabáltatja magát. Élvezetes minden sora. Ugyanakkor ha arról kellene beszélnem, miről is szól, zavarban lennék. Nyilvánvalóan szól a nőkről, a szerelem mágiájáról, a személyiség szuverenitásról meg a történelemről és a civilizációról. A barátságról, a hatalomról meg a halálról is. Csupa közhelyes dologról, olyasmiről, amiről mindig szól a művészet meg az irodalom.
Amitől ez a regény igazán különleges lehet, az a híd: kelet és nyugat, az indiai Síkrí, a nagy Akbar birodalma; illetve Firenze, a Medici-család székhelye között. A híd pedig maga a mese, a legenda. Valaki elkezd egy történetet, ami időn és kontinenseken ível át, s ami aztán más történetekkel, mások történeteivel fonódik össze, előképekkel, misztikus és hihetetlen mesékkel meg "történelmi tényekkel" is, melyek aztán hol igazolják, hol megkérdőjelezik egymást. És persze próbáljuk ezt az egészet megfejteni - a történet nagymogulja, és mi, olvasók is -, kideríteni, mit higgyünk, mit ne, miközben meg tudjuk azt is, hogy minden ember egyenlő a történeteivel, a maga "legendájával", hogy létünk, személyiségünk nem is más, mint egy halom mese. És nincs ez nagyon másképp a különféle dinasztiák, a civilizáció, a(z általunk ismert) világ "hiteles" történetével sem.
Ennél persze sokkal többről van szó, számos réteg és cizella szórakoztat olvasás közben, nem olyan könyv ez, ami két bekezdéssel elintézhető.
