Nem bírtam ki! Voilá...
A csipkés vaskerítésen alig észrevehető ajtó előtt megtorpant: nem annyira látta, mint inkább megérezte az oldalról közelítő könnyed mozgást. Hirtelen arra fordult, minden eshetőségre készen baljával megmarkolta a bot nyelét (a belsejében egy hosszú, vékony tőr volt eldugva), de nyomban elernyesztette az izmait.Borisz Akunyin: Az államtanácsos
Valaki csakugyan állt a kerítés árnyékában, de ez a valaki szemmel láthatóan a gyengébb nemhez tartozott.
- Ki maga? - kérdezte Eraszt Petrovics a szemét meresztgetve.
Az illető közelebb jött. Fandorin először rövid bundájának gallérját és a cobolyprémmel szegett kapucni félkörét látta meg, s a félig eltakart arc háromszögében csillogó, óriási szempárt.
- Litinova kisasszony? - csodálkozott. - Mit keres itt ebben az órában?
A Larionov-féle lakásban megismert kisasszony egészen közel jött. Kezét a vastag muffba dugta, s a szeme szinte földöntúli fénnyel világított.
- Gazember! - kiáltotta a gyűlölettől izzó hangon. - Két órája szobrozok itt! Jéggé dermedtem!
- Miért vagyok gazember? - háborodott föl Eraszt Petrovics. - Fogalmam se volt róla, hogy engem vár...
- Nem ezért! Ne tettesse magát tökkelütöttnek! Nagyon jól tudja! Igenis gazember! Direkt össze akart zavarni! Valóságos angyalnak mutatta magát! De én átlátok az ilyeneken! Maga ezerszer rosszabb a Hrapov- és Burljajev-féléknél! Magát könyörtelenül el kell taposni.
Az elszánt kisasszony e szavak után elővette a muffból a kezét, amelyben megcsillant az ismerős revolver, melyet az államtanácsos meggondolatlanul visszaadott neki.
Eraszt Petrovics várt, nem következik-e lövés. Észrevette, hogy a vastag kesztyűbe bújtatott kéz remeg, és a cső jobbra-balra leng. Gyorsan előrelépett, megfogta Litvinova kisasszony vékony csuklóját, és oldalra húzta.
- Mindenáron le akar lőni ma valakit a törvény szolgái közül? - kérdezte halkan, a kisasszony szemébe nézve.
- Gyűlölöm! Opricsnyik! - suttogta a lány, és szabad kezével mellen ütötte.
Fandorin kénytelen volt elengedni a botját, s a lányka másik kezét is megfogni.
- Rendőrkopó!
Eraszt Petrovics figyelmesebben megnézte, és két dolgot vett észre. Először azt, hogy Litvinova kisasszony a hópelyhekkel porzott prém keretében s az utcai lámpák, a csillagok és a hold sápadt fényében észtveszejtően szép. Másodszor, túlságosan csillog a szeme ahhoz, hogy csak a gyűlöletnek lehessen tulajdonítani.
Sóhajtott, lehajolt, átölelte a vállát, és szenvedélyesen belecsókolt a fizika minden törvényének ellentmondóan meleg szájába.
- Csendőr! - lihegte a kis nihillista, és hátrahajolt. De ugyanabban a pillanatban két karját a nyaka köré fonta, és most ő húzta magához. Fandorin tarkójába belenyomódott a revolver kemény markolata.
- Hogy talált meg? - kérdezte lihegve.
- Ráadásul ostoba is - jelentette ki Eszfir. - Maga mondta, hogy minden címjegyzékben...
És ismét magához húzta, mégpedig olyan hevesen, hogy a hirtelen mozdulattól a parányi revolver elsült, megsüketítve Eraszt Petrovics jobb fülét és fölriasztva a topolya ágain ülő csókákat.
(97-99. oldal)
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008.
Fordította: Szabó Mária
Azt, ugye, érezzük, hogy mennyire igyekezünk azért megmaradni a józan ész s az egzakt tudományok berkeiben: analitikus gondolkodás, fizika törvényei s egyebek, más kérdés, mindez mennyire sikerül. Az eredmény mindenesetre bombasztikus.
Mindemellett leszögezném, hogy ez egy nagyon sötét, kegyetlen, kilátástalan regény. Is.
