Makka firtatja legkedvesebb növényeimet, ami egyáltalán nem egyszerű kérdés. Annyi van, hogy holnapig sorolhatnám. Úgyhogy úgy döntöttem, szűkítem a dolgot, csakis teljes növények jöhetnek szóba, azaz például hiába rajongok a szőlőért, a tárkonyért vagy a sárgarépáért, teljes mivoltukban mégsem kerülhetnek a legkedvencebbek közé, mert - mondjuk -, nem jelentenek esztétikai élményt, vagy nem fűznek hozzájuk kedves emlékek, nem ragaszkodom hozzájuk szárral, gyökérrel, levelekkel együtt... Meg aztán vannak az olyan puccosak, a kamélia és társai, ilyesmikre gondolok, amelyek ugyan nagyon szépek, napokig elnézegetném őket, de túl sok közöm (egyelőre) nincs hozzájuk.
Így kissé kezelhetőbb a halmaz, úgy vélem, de továbbra is nehéz az ügy.
Ami biztos: a növény nekem egyenlő a kerttel. Szeretem a fákat, pláne az öreg fákat, biztosan azért, mert nekünk sok van belőlük, és köztük nőttem föl. Inkább hajlok a természetes rendezetlenség irányába, mint a nagyon megtervezett, nagyon megnyírt, kicsit sem csalitos kertek felé, ez is azért, amiért a miénk olyan, amilyen. Fontos az illat! Nem kell, hogy nagyon különleges legyen, csak finom. Az akác is nagyon jó, de némelyik rózsa is. Virágokból leginkább az egyszerűeket szeretem, minél jobban hasonlítanak a vadvirágokra, annál jobb. (Vannak azért persze kivételek, a rododendron bokrainkat például sokért sem adnám.)
1. galagonya
2. bangita
3. platán
4. tiszafa
5. levendula
6. liliomok
7. hársfa
8. júdásfa
10. verbéna
Nagyon valószínű, hogy holnap más listát mondanék.
