Rameau: Les Indes Galantes, Rondeau (Les sauvages)
Most már biztos, hogy éjszaka lehet a legjobban bányászkodni. Úgy látszik, ilyenkor találok rá a legjobb darabokra, ráadásul szinte mindig teljesen véletlenül. Persze nem az a véletlen, hogy végül rákattintok erre vagy arra az ínycsiklandó darabra a YouTube-on, hanem az út, ahogy hozzájuk eljutok.
Mert hát ez aztán tényleg valami elképesztően jó! Persze nem mondom, hogy csodálkoznék, mert Rameau-t ismerem, valamennyire legalábbis, hallottam már tőle sokfélét, és mindig tetszett, de nem vagyok elkötelezett rajongója, meg nem is lehet vele gyakran találkozni. Legalábbis nálunk. Vagy felénk. Vagy a mi köreinkben. Vagy mit tudom én, de nem.
Ez a szösszenet a Les indes galantes c. művéből való, amit hallottam már fordítani úgyis, hogy az A gáláns indiaiak, meg úgy is, hogy az A gáláns indiák, igazán nem tudom, melyik a helyesebb, de a lényeg most nem is ez, hanem az a hihetetlen ritmus, zeneiség, hangulat, ami az egészből árad. Szép az élet-hatása van teljesen.
A végén még rám lehet fogni, hogy barokk-mániám van, pedig nem, még csak nem is ismerem elég tisztességesen a korszakot. De rosszabb sose legyen, az is biztos.
