Ma délelőtti elkeseredésemben - a tizenkettedik orrszarvú és a negyvennyolcadik sivatagos túlélés után, helyett - a Mezzora kapcsoltam, és valamire nagyon ráérezhettem, mert pont akkor kezdődött Puccini Edgarja. Részeleteket hallottam már korábban is ebből az operából, de egyben még soha az egészet. Annyira nem is hajtott volna tán a kíváncsiság soha, hogy magam menjek utána, de most lám épp az orrom elé került, hát akkor nosza: nézzük meg!
Nem csodálom a feledés homályát. Nyomokban hasonlít Puccinire a zene, de azért hasonlít, néhol kifejezetten szép. A sokkal nagyobb baj a történet meg a libretto, a "forgatókönyv". Rém zavaros és szájbarágós, meg még nevetséges és patetikus is helyenként. Túl sok minden történik, és túlságosan harsány minden. Talán az rá a legjobb szó, hogy zaklatott. Annyira furcsa és kusza, hogy időnként elbizonytalanodtam: tényleg az első felvonástól játsszák-e a darabot, folyton az volt az érzésem, hogy egy sor dolgot nem tudok, amit pedig kellene... hogy kerülnek elő és micsoda emberek, kik ezek, mit akarnak, mit és miért csinálnak? Úgy nagyjából persze minden kiderült, de a bonyolultság helyett jobbak lettek volna valami a néző számára is könnyűszerrel érthető, föllelhető, igazi motívumok meg érezhető, tapintható emberi viszonyok. Nem csodálom, hogy Puccini küzdött a komponálással!
Aztán az se lett volna nagy baj, ha a második felvonásban nem felejtenek el néha feliratozni, mert bár ugyan csak franciául, de azért szívesen követtem volna szorosabban az eseményeket. Egy olyan operánál, amit az ember nem ismer alaposan - és az Edgar esetében erre elég sok esély van, számíthat rá a tévés népség is -, szeretné tudni, mit is énekelnek pontosan az adott dallamra, zenére. Mert hogy ennek van jelentősége. Jó esetben.
A rendezés különösebben nem hatott meg, de hát a darab se nagyon, úgyhogy talán nem is a rendezéssel kellene igazán foglalkozni. Voltak igazi, jó pillanatok, de ezért leginkább az énekeseknek lehetünk hálásak. Akik egyébként szintén nem sziporkáztak olyan nagyon-nagyon, talán José Cura hangja is megfakult más kissé, bár a szerep, a figura jól állt neki. A hölgyeket meg nem is igazán ismerem, mindenesetre számukra sem lehetett valami elképesztő kihívás a karakterformálás.
Azért nem volt ez olyan rossz, csak épp nem az igazi. Szegény Edgar Gianni Schicci mellet az egyetlen férfi címszereplő Puccininél. A hölgyek több szerencsét hoztak a Maestronak: Manon Lescaut, Tosca, Pillangókisasszony, A Nyugat lánya, Angelica nővér, Turandot... Maradok nőpárti.
Puccini: Edgar (az eredeti, négyfelvonásos változat)
Teatro Regio de Torino, 2008.
vezényel: Yoram David, rendezte: Lorenzo Mariani
Edgar: José Cura, Fidelia: Amarilli Nizza, Tigrana: Julia Gertseva, Frank: Marco Vratogna, Gualtiero: Carlo Cigni
