Biztos a vesztemet érzem, ezért tobzódom ennyire, vagy egyszerűen csak sejtem, hogy kivételes pillanatok ezek: ki tudja, mikor lesz megint ennyi időm "operálni". Mert hogy tegnap megnéztem egy egész Nabuccot, aztán meg még vagy ezerszer a kedvenc részeimet belőle, utána jött a best of Boccanegra, a végére meg még egy kis glyndebourne-i  Macbeth is. Úgy látszik, nagyon hangulatba jöttem, ami a baritonokat illeti.

A fő ok ugyanis, amiért muszáj volt Nabuccot néznem: Renato Bruson. Igazi élmény látni és hallgatni őt. Mindig! Csodaszép hangja van, érzékeny rezdülései, és valami elképesztő elegancia árad a lényéből. A Nabuccoban is szuper. Egyébként Gena Dimitrova is nagy élmény, hihetetlen, amit végigcsinál, és milyen szépen! Egyedül  Bruno Beccaria kóvályog kicsit furcsán a színpadon, körülbelül mint alien a cowboyok között. Ráadásul a jelmeze is kicsit ufós, de ezzel sincs nagy baj: nem nagy szerep, nem sok vizet zavar, és különben is mindig kicsit finnyásabb vagyok a kelleténél.

Ja! És Riccardo Muti! Ezzel az előadással lépett a Scala trónjára, és maradt is ott aztán majd húsz teljes évig. Verdi-specialista. Mozgásművész karmestrbe oltva. Senki haja olyan szépen nem lobog vezénylés közben, mint az övé, egyébként.  Felettébb artisztikus az is. 

A Macbeth-ből egyelőre csak a gyilkolászás érdekelt: teszteltem, érdemes-e egyáltalán elémélyedni benne. Érdemes. Majd ha legközelebb megint úgy állnak a csillagok, hogy jut rá elegendő idő.

Verdi: Nabucco

Teatro alla Scala, Milánó, 1987.

közreműködik: a Milánói Scala Ének- és Zenekara, vezényel: Riccardo Muti 

Nabucco, Babilon királya - Renato Bruson
Abigél, Nabucco lánya - Gena Dimitrova
Zakariás, Jeruzsálem főpapja - Paata Burchuladze
Izmael, a jeruzsálemi király unokaöccse - Bruno Beccaria
Fenena, Nabucco lánya - Raquel Pierotti