Nem szeretem, amikor cirkuszi mutatványosként méregetnek, méregetjük az énekeseket, de el kell ismerni, ez is az operajátszás része. Nem vagyok hajlandó arra sem, hogy megfeledkezzek róla: ez színház, dráma, játszani kell, nem egyszerűen csak énekelni, mint valami gép, amely képes - megfelelő és ritka körülmények között, illetve már ki hogy tudja, bírja - csúcsra járatódni, és (közel)tökéletes hangokat eregetni magából. Nem! Többet akarok! Ugyanakkor elismerem, hogy a zenei, az énekesi teljesítmény alapvető. Sőt! Az emberi hang olyan csodás dolog, hogy kevés más tud szebb élményt és mélyebb benyomásokat okozni. És kétségkívül kíváncsi az ember az extremitásokra. Most itt egy csokor. Donizetti, Rossini, Bellini - nem kímélték magukat meg az alapanyagot. Érdemes végignézni, hány példával szerepelnek az impozáns sorban...
Érdekes persze a háttér is. Egyrészt a hangképzési oldal: hányféleképpen szól egy hang, a tenor hang milyen fajtái léteznek és egyebek. Másrészt az, hogy milyen szimbólumok állnak mindemögött. Ki a hős, ki az igazi férfi, mitől vonz a magas hang, mit jelentenek a tenor brillírok mögött az érzelmi csúcspontok...? Mert hát el kell ismerjük: az opera igazi sztárja a tenor. És ez biztosan nem véletlen. Rendületlenül kutakodom a témában.
