Megszerezetem a DVD-t, megnéztem a filmet. Röviden.
[caption id="attachment_882654" align="alignleft" width="199" caption="Jonathan Rhys Meyers mint Steerpike"][/caption]
Talán ezt a regényt vétek földolgozni, olyan a hangulata, a nyelvezete, a figurái, hogy ha valaki egyszer elolvassa, nem tud többé szabadulni tőle. Annyira megdolgoztatja az olvasó fantáziáját, és annyira lényeges az is, ahogyan szól, nem csak az, amiről, hogy minden más csakis csalódás lehet. (Pont ezért vártam szigorúan a filmmel, míg az első kötet végére nem érek.)
Ugyanakkor pont ez a hangulat, ezek a figurák üvöltenek a földolgozás után, a stílus éles és egyedi karaktere. Annyira magukkal ragadnak, olyan megtermékenyítő az erejük, nem utolsó sorban ilyen a szöveg fantasztikus képszerűsége, "festőisége" is - és mi más kellene még egy filmhez.
Tulajdonképpen nem rossz ez a film, csak hát nem olyan. Például nem olyan sötét. Sajnos. Helyenként az - a szó szoros és átivitt értelmében egyaránt -, és szerintem épp ezek a legjobb jelenetek, máshol azonban túlságosan is színes. Szinte képeskönyvre emlékezetet, olyasmire, mint gyermekkorom tévés mesejátékai voltak, és ez sokkal kevésbé tetszik. A szürkék, barnák, feketék, a poros, fakó színek, vagy a súlyos bordók és lilák sokkal jobban tükrözik a könyv hangulatát. Az időnként föltűnő vattacukros rózsaszín, az építőjátékra emlékeztető díszletek kiábrándítóak, pláne hogy egyébként a jelmezek, a maszkok és a frizurák nagyon jók és találóak az esetek többségében.
A figurákkal sincs baj, a színészek kiválóak, impozáns a névsor: napjaink brit színjátszásának színe és virága. Bár az öreg grófot, Sepulchrave-et például nem egészen így képzeltem, tán Irma Prunesquallor sem elég inas és szögletes, de Steerpike és Fuchsia alakja nekem kimondottan tetszett. Gertrude is. Flay is. Pedig ahogy látom, olvasom a neten, épp Steerpike-kal kapcsolatban hangzanak el leggyakrabban kritikák, hogy ugyanis Jonathan Rhys Meyers túl jóképű a szerephez, meg még ráadásul szimpatikus is. Valóban hiányzik belőle a vadállati rútság, de szépnek egyáltalán nem nevezném. Van valami végtelen démioni és ijesztő ebben a fickóban, pláne ahogyan megjelenik Steerpike szerepében. Szimmetrikus de elrajzolt vonásai mögé nagyonis könnyen odaképzelhetjük a beteg pszichopatát (tán az ifjú VIII. Henrik szerepe sem kifejezetten véletlen), ráadásul pont olyan ruganyos, fürge, szíjas és behízelgő, mint a regény alakja. Sokkal jobbat nem tudnék elképzelni.
(Ami pedig a szimpátiát illeti: mindig csodálkoztam azokon a hölgyeken, akik szerelmes rajongással adóznak egy-egy fiktív figurának, mert hogy alakítójuk jó vagy szép, miközben meg maga a figura visszataszító vagy éppenséggel gonosz. Hacsak nem az ördög szépségéről van szó ebben az esetben is, mert akkor az egészen más.)
De azért a regényt ki ne hagyjátok, ha egy mód van rá! A film nélkül lehet élni.
Érdemes megnézni Mervyn Peake saját kezű skicceit a regény alakjairól.
Gormenghast
négyrészes brit tévésorozat, 2000.
rendezte: Andy Wilson
Steerpike: Jonathan Rhys Meyers
Lady Gertrude: Celia Imrie
Lord Groan: Ian Richardson
Lady Fuchsia: Neve McIntosh
Flay: Christopher Lee
Swelter: Richard Griffiths
a 12 éves Titus: Cameron Powrie
a 17 éves Titus: Andrew N. Robertson
Dr. Prunesquallor: John Sessions
Irma Prunesquallor: Fiona Shaw
Nannie Slagg: June Brown
Clarice Groan: Zoë Wanamaker
Cora Groan: Lynsey Baxter
Professor Bellgrove: Stephen Fry
Barquentine: Warren Mitchell
Doggit: Lewis Rose