HTML

Napló kontemplál

Friss topikok

  • Celle: Szervusz! Érdekelne, igen. Ha megkeresel a csupor@gmail.com címen, a részleteket is meg tudjuk be... (2009.11.13. 16:40) Unásig Jaroussky
  • Szombat esti stílusgyakorlatok « Napló kontemplál: [...] Gilmour sokkal kellemesebb meglepetés, mint amilyen a Vámosi-féle, alább idézett emlék. Ízlé... (2009.10.23. 10:27) A magyar gyöngyhalász
  • Celle: Kiszűrik, oké, technika meg minden, ami fejlődik, na de élő hangversenyen, a nézőtéren ülve sem ha... (2009.10.17. 15:21) Pavane
  • Celle: Klaust nincs szerencsém ismerni, csak a nevét. De majd utánatúrok. :-) (2009.10.08. 20:53) Gimis kedvenc
  • Jókai és Marsala « Napló kontemplál: [...] (Jókai Mór: Ami ok az öngyilkosságra, Öreg ember nem vén ember) [...] (2009.09.24. 21:29) Jókai és a tengeripók puffancskák

Linkblog

Utoljára Zsivago

celle 2009.02.19. 22:58

Befejeztem a regényt, és azt kell mondjam: tetszett. Nem egy akciófilm pergő eseménysorára kell számítani, biztos kell az élvezetéhez némi hajlandóság, de aki szereti az orosz irodalmat, az valószínűleg nem csalódik benne.

A szöveg szinte teljesen végig Zsivago nézőpontjából szól, a halála után azonban - természetesen - mivel ez már többé nem lehetséges, például nem. Itt van helye annak, és ez az egyedüli helye annak, hogy Lara hangján is halljunk a nagy szerelemről. Arról a szerelemről, ami (talán a művészi alkotó munka mellett) egyedüliként volt képes Zsivagot szenvedélyre ragadni, és kibillenteni a kívülálló örökös szerepéből.

Micsoda szerelem volt az, páratlan, korlátlan, hasonlíthatatlan szerelem! Úgy gondolkoztak, ahogy mások magukban dúdolnak.

Nem végzetszerű volt a szerelmük, nem "emésztő szenvedély", amilyennek hazugul ábrázolják a szerelmet. Azért szerették egymást, mert körülöttük minden úgy akarta: a föld a talpuk alatt, az ég a fejük felett, a fellegek és a fák. A környező világ talán még jobban szerette a szerelmüket, mint ők maguk. Az ismeretlen járókelők, séta közben a felsorakozó távolok, a szobák, amelyekben laktak, ahol találkoztak.

Igen, ez, ez egyesítette, kötötte össze őket legerősebben. Soha, soha, a fejedelmi boldogság önkívületének pillanataiban sem hagyta el őket az, ami érzéseikben a legmagasztosabb volt, s a legjobban lenyűgözte őket: gyönyörködtek a teremtésben, magukat is beleértették a kép egészébe, érezték, hogy hozzátartoznak a látvány szépségéhez, a világmindenséghez.

Ők ebben a közösségben éltek. És ezért nem vonzotta őket az az eszme, amely az embert a természet többi része fölé emeli, a divat szerint dédelgeti és bálványozza. A politikává változtatott hamis közösség elve szánalmas kontárság volt a szemükben, sohase értették.

(559-560. oldal)

Lara maga a természetesség, a természet Zsivago számára, valami egészen elementáris, ez számtalanszor és számos módon kifejeződik a regényben. Az utolsó sorokból pedig talán az is érzékelhető, noha csak nagyon messziről, hogy a kommunizmus és a forradalmak kritikája egyáltalán nem olyan sablonos és végletes a regényben, mint ahogy arra talán sokan számítanak.  Ez nem egy (ellen)propaganda regény.

Címkék: regény irodalom idézet borisz paszternak zsivago doktor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kontemplalok.blog.hu/api/trackback/id/tr451648261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.